Sziasztok!

Ismét kis eltűnés után, de jelentkezem. Azt ígértem, hogy beszélek a további problémákról a "barátnőmmel" kapcsolatban, hát most meg is hoztam azt a részt.

Miután rájöttem, hogy nem tudom tovább tettetni az érdeklődést irányába (és miért is kötelező?), úgy döntöttem, szünetet kérek. Ebben a pszichológus is támogatott. Ketten voltak, akikkel ezt véghez akartam vinni, de csak egyikük volt kifejezetten extrém módon irritáló. Odaálltam a csajok elé, és megmondtam nekik, hogy nem szeretnék totál semleges reakciót adni a beszámolóikra, az nekik sem jó, és nekem sem. Mondtam, hogy sajnálom, de szünet kellene, amíg kiderül, hogy mi is folyik itt, és amíg jobban nem leszek. Láttam rajtuk, hogy mindkettőjüknek rosszul esett, de azt mondták, hogy ha erre van szükségem, akkor persze. Minden elrendeződni látszott, viszont körülbelül két napig tartott ez az egész... az egyikük (akivel a legtöbb problémám volt, nevezzük S.-nek), odajött, hogy még mindig tart-e. Nem tudom, honnan vette, hogy rendben leszek ennyi idő alatt, de jól benézte. Elmagyaráztam neki, hogy ez nem ilyen gyors. Utána lehiggadt, és betartotta néhány napig, egy-két hétig. Aztán megint nem bírta ki! Folyamatosan odajött, és lelkendezve, vihogva, pattogva mesélte, hogy mit csináltak a barátjával. De azért volt olyan figyelmes, hogy mielőtt nekikezdett volna, kijelentette: "Tudom, hogy most neked ehhez nincs kedved, de azért...". Mindig rám szólt, hogy mosolyogjak, szóval totál jól átérezte a problémámat.... A gond az, hogy én nem tudom megmondani az embereknek, ha irritálnak, és mire rászánom magam, már felgyülemlett csomó minden. Itt is ez volt.

Mindez suli vége felé történt, így aztán nagy megkönnyebbülés volt a nyár, és elhatároztam, hogy nem akarom látni sem a nyáron. Apa határozottan azt mondta, hogy ne találkozzunk ha ennyire irritál, és tartsam még a szünetet. Jólesett, hogy valaki ennyire támogat. Mellesleg a pszichológus is ezen az állásponton volt.

Így aztán nem akartam semmit a nyáron, és egy csomó ideig ő sem írt rám, nem is értettem. Persze nagyon örültem neki. Aztán augusztusban feléledt, és elkezdett szervezkedni chaten. Írtam neki (egyáltalán nem tapló módon), hogy én még szeretném tartani a szünetet. Reakció: "Ezt így félszavakból nem értem". Hát azt hittem, kicsinálom. Megírtam, hogy nem gondoltam közös programokra, és nem is találkozok túl sok emberrel. Erre kérdezte, hogy akkor probléma lenne-e ha most találkoznánk. (Valamiért nagyon értetlen volt.) Megírtam, hogy igen. Azt hittem, le van beszélve a szitu, de messze nem így volt. Ezt is hozom majd a következő bejegyzésben.